Apokalipszis MOST

"Atarvis:

Vizsga előtt

 Mindenki tapasztalhatja, aki spirituális területen kapcsolatokkal, ismeretséggel rendelkezik, vagy különböző levelezőlistákon szerepel, hogy ugrásszerűen megszaporodtak a napokban a Föld és az emberiség változásáról szóló üzenetek. Azt is mondhatnám, hogy akit ez meglepetésszerűen ért, az hol élt eddig? Nagyon jó összevetni a különböző nézőpontokból íródott anyagokat, amelyek mind ugyanarról szólnak, csak más-más szemszögből:

VÉGRE ITT VAN A VÁRVA VÁRT VÁLTOZÁS, ELKEDŐDÖTT AZ EMBERISÉG KORSZAKVÁLTÁSA!

Amiről évek óta beszéltünk, sejtettük, éreztük, amit szellemi szinten oly sokan kezdtünk el teremteni, az fizikailag is láthatóvá válik. Egy olyan világ kezdetéhez érkeztünk, amely bizonyos más szemszögből a világ végének is érezhető egyben. Megtapasztalhatjuk óriási lehetőségként is, a belső szabadságunk, szeretetünk és boldogságunk megéléséhez oly sok évszázados elnyomás, hazugság, félelem, gyűlölködés után, de megtapasztalhatjuk igazi világvégeként is. Ez „csupán” saját magunk lélekminőségétől, szándékaink és érzéseink tisztaságától fog függeni, illetve Istenbe vetett bizalmunk erejétől. Nem véletlenül szóltak évek óta a tanítások, üzenetek a megtisztulás és a saját magunk átalakításának szükségességéről. Nem véletlenül volt itt a szemünk előtt minden szükséges információ, és nem véletlenül tölti be most is a világháló a tudás terjesztőjének szerepét. Már régóta nem lehet eltitkolni fontos dolgokat és egyre inkább nem! Ami az egyén fizikai túléléséhez szükséges, minden és mindenki elérhető és megtalálható.

Ezzel együtt ne gondoljuk azt, hogy az átmenet az egyik korból a másikba eufórikus boldogság lesz! Addig el kell jutni, azt ki kell érdemelni, meg kell érte dolgozni, áldozatokat kell hozni és különböző kemény próbákon kell túljutni. Ezeket a próbákat pedig saját MAG-unk szellemlénye állítja saját magunk elé az emberi fejlődés kikerülhetetlen, átugorhatatlan lépcsőfokaként, mint egy.egy érettségi vizsgát. Persze mindenki a saját élet-láncolatában éppen soron következő életfeladatának megfelelő, személyre szabott tételsort kap, amihez megkapja, vagy megkapta a megfelelő tanítást és felkészülési időt is. Ezen kívül mindenki megkapja, illetve megkapta a feltétlen isteni szeretet és bizalom támogatását, valamint a szellemvilág részéről a szükséges segítséget.

Természetesen lehet és lehetett mindig is süketen és vakon elmenni a jelzések és lehetőségek mellett, és lehet az egészen nevetni is, vagy hülyeségnek tekinteni (egy darabig). Lehet az érzéseket elfojtani, elnyomni és a lelkiismeret hangjára nem hallgatni, ez minden ember vele született szabadságjoga, amit az Univerzum tiszteletben is tart. Lehet az úton visszafordulni, vagy gyáván megfutamodni is, valamint lehet készregyártott ideológiák kényelmesnek tűnő egyszerű átvételével helyettesíteni a saját megtapasztalásokat, átírni az élet élő törvényeit ideig-óráig. Lehet, illetve lehetett az anyagi, vagy hatalmi érdeket, a birtoklás és „jól járás” vágyát az igazság, a becsület és a mások tiszteletben tartása elé helyezni. Ezeket jól ismerjük a világból, a politikából, a közéletből, de ismerjük-e eléggé magunkat? Tudjuk-e, hogy mennyire ragadott magával ez a letűnő kor, a maga törvényesített erkölcstelenségével, talán észrevétlenül?

A választ rövidesen megtudjuk, mégpedig megkérdőjelezhetetlen hitelességgel. A válasz pedig abban lesz benne, ahogy a most következő átmeneti kort megéljük. Ez fogja kérlelhetetlenül kristálytisztán megmutatni, hogy az eddigi felkészülési időt mire használtuk, hogy sikerült-e a szeretetet magunkban megvalósítani, hogy az elméleti tudás alkalmazását mennyire gyakoroltuk be. Ugyanis az elmúlt időszak erről szólt, a tudás alkalmazásáról a mindennapokban, a hitünk és kitartásunk erősítéséről és a saját pozitív világképünk megteremtésébe vetett bizalmunk erősítéséről. Most fog eldőlni, hogy merünk-e és tudunk-e saját magunk isteni minősége lenni, vagy bedarál egy összeomló rendszer utolsó kétségbeesett kapálódzása. Az marad talpon, és lesz jogosult az új aranykori társadalmat felépíteni, aki annak tisztaságával és magas lelki minőségi szintjével azonosul. Ennek elbírálása pedig most már nem az ego és a társadalom, hanem a Isten ítélőszéke előtt fog megtörténni, mindenféle emberi szintű beavatkozást, manipulációt, csúsztatást kizárva.

Ehhez a megmérettetéshez kívánok magunknak – és elsősorban a magyar népnek – erőt, egészséget, szeretetet és rendíthetetlen hitet az isteni gondviselésben."

"Csodina:

Valaki mondja meg…!

Néhány napja egy ismerős választ szeretett volna kapni arra a kérdésre, hogy mit tegyen. Látja a világ visszásságait, azt, ahogyan az emberek a szakadék felé rohannak és hiába szól bárkinek, nem értik. De nem csak, hogy nem értik, hanem még őt nézik hülyének. Szeretne végre tenni valamit, mert rájött, hogy hiába látja, hiába beszél, mindez még kevés ahhoz, hogy a katasztrófát megállítsa.

Ismerős a helyzet? Sokan vagyunk így és arra is rájöttünk már páran, hogy azzal, aki süketen és vakon rohan a vesztébe, nem szabad túl sokat foglalkozni. Na de mit lehet tenni?

Ennek a fiatalembernek négyen négyféle megközelítésből próbáltuk elmondani, hogy hiába remélte a „mestertől” a választ, hiába ül itt az ebédlőasztalánál négy olyan ember, aki hiteles és megteszi azt, ami megtehető, nem bírt elszakadni attól, hogy „Valaki mondja meg…!”

A válasz folyamatosan az volt: mi nem tudjuk megmondani, hogy TE mit tegyél! Mindenki saját maga tudja ezt, csak eddig elhittük, hogy van olyan, aki nálunk jobban tudja. Először a szüleink tudták jobban, aztán a tanárok. Később az orvos, a mesterember, a papok és az ország vezetői. Csakhogy éppen ez a „mi jobban tudjuk”, és ennek elfogadása vezetett oda, ahol most a világ és az országunk tart. Tetszik az eredmény? Ha igen, akkor csak így tovább. Ha esetleg nem, akkor pedig meg kell tenni azt, amiről sokan beszélnek, de megtenni kevesen merik: ez a paradigmaváltás.

A mai kor tudományos világképe és amit ez alapján az emberek valóságnak hisznek, olyan életteret teremtett, ami bebizonyította, hogy nem alkalmas a továbbélésre és aki nem száll le az egyre gyorsabban robogó vonatról, az bizony a szakadékba jut. Lehet, hogy ezt a vonatot nem is kell megállítani. Mert aki belekövült a meggyőződésekbe, az a korszakváltást nem képes önmagában megcsinálni, így a változás, ami körülötte most megállíthatatlanul végbemegy, mindenképpen megöli. Itt most mindenkinek szembe kell néznie önmagával, a tévedéseivel, a zombi-élet hiábavalóságával és el kell kezdenie ÉLNI. Vége a vegetálásnak, a tudatlanságnak és a másra-mutogatásnak. Eljött az apokalipszis, itt van már egy ideje, elég sokan látjuk, aki pedig nem látja, az rettenetesen szenved tőle. Mit jelent ez? Nem világvégét és nem is a borzalmas katasztrófát. Pusztán fényre kerül minden, ami eddig homályban volt. Ez pedig annak, aki nem vállalja a felelősséget a gondolataiért és a cselekedeteiért, rendkívül fájdalmas tapasztalat.

A környezetemben látom, hogyan fokozódott fel a történések sodra: NINCS MEGÁLLÁS! Amit ötven évvel ezelőtt még meg lehetett tenni, azt ma már nem lehet. Jön minden tettünk és a gondolkodásmódunk következménye, itt van az összes mumus a pincéből. Tisztul a világ és a ránk kövesedett szutyok bizony fáj, amikor lekopik a bőrünkről. Nekem is fáj, amikor egy-egy dologgal szembe kell néznem, amit eddig halogattam. De minden ilyen fájdalmas szembesülés után újult erővel buzog bennem az élet, ami nagyon jó érzés. Érdemes lemenni a pincébe, érdemes végigtisztogatni a pókhálós sarkokat, mert kincseket találunk ott. Ott van az új világ, ott csírázik bennünk, a lelkünkben és ha megtaláljuk, akkor már nem fogjuk senkitől megkérdezni, hogy mit tegyünk. Ott van a lelkünkbe beleírva. Ekkor pedig eljönnek azok a barátok, akiknek a szemébe nézve azt mondhatja az ember: Örülök, hogy a barátod lehetek, számíthatsz rám!

Nem kérdés, hogy mit kell tennünk: megfogni egymás kezét."