Összeáll, ami összetartozik

"Mint olyankor, ha a sors feltétlenül össze akarja kötni a szálakat, amikor sem idő, sem távolság nem akadály, akkor is váratlanul hamar kapcsolódtunk össze újra.

Hiába volt az agyalás, a különböző változatokon való töprengés, a látszólagos ellenállás, vagy harag, a tudatalattinkból jövő kisugárzásaink mást mutattak, minden külsőség és érdek mögötti tiszta szándékot és vágyat. A Világmindenség válasza tehát nem késlekedhetett sokáig.

Jött az sms Edinától, amiben egyértelműen megéreztem a felkérést, az ajánlatot a folytatásra. A jól bevált módszert használtam, amikor minden egós gondolattól független választ vártam egy kérdésre, egy helyzetre: találomra felnyitottam azt a könyvet, amin először megakadt a szemem.

 A válasz benne volt, sőt az egész akkori helyzetünk egy versben leírva. Elolvastam és ledöbbentem azon, mennyire rólunk szól. Rögtön írtam Edinának, mert meg akartam osztani vele a felfedezésemet, akkor ezt látnia kellett neki is. Tudtam, hogy érezni fogja a pillanat jelentőségét és a sors kezét abban a versben, ennyire már ismertem. A kérdés csak az volt, mennyire akar még haragudni, illetve mennyire merevítette ki a saját gondolatait.

Egy óra múlva már úton voltam Gödöllő felé. Mosolyognom kellett magamban, hogy már megint egy túrán találkozunk és én megint percre pontosan fogok megérkezni a busszal Gödöllőre, ahol Edina várni fog.

Találgattam, hogy mi lenne a helyes, hűvösen tartani magam és az elkövetkező órákra bízni, hogy mennyire közeledjek, vagy úgy tenni, mint ha mi sem történt volna és szenvedélyesen „lerohanni” Edinát.

Végül a legjobb megoldást választottam: a pillanatra bíztam, hogy mit fogok tenni, az érzésekre, ami majd megérint a találkozásunkkor. Leszálltam a buszról és megláttam a kedvesemet, aki ugyanolyan kérdésekkel teli energiamezőben volt, mint én. Éreztem a szeretetét, a kivárást, a bizonytalanságot és a várakozást a tekintetében. Ugyanolyan szeretettel öleltük át egymást, mint régen, bár most finoman, kissé tartózkodóan, mint két igazán jó barát, akikkel bármi is történik az életben és bármikor is találkoznak, tudják, hogy összetartoznak.

Ettől az érzéstől minden kétségem elmúlt és igazán felszabadultan, örömmel, lelkesen és boldogan jártuk végig az útvonalat a szikrázóan fehér, havas erdei utakon.

Az apró kristályokká rendeződött hófehér víz pedig egyre csak tisztította bennünk a bekoszolódott gondolatokat, lesüllyedt érzéseket. Élveztük a túrát, a fizikai erőkifejtést, egymás társaságát és a semmiből jött új lehetőséget egy közös utazáshoz.

Amikor elváltunk, éreztem, hogy fontos nekem Edina, hogy mindegy mit hoznak a pillanatok, de egy annál sokkal nagyobb ívű, azt magában foglaló közös történetet szeretnék, mint amit azon a napon megéltünk.

Biztosan tudtam, hogy ezt most nem csak én akarom, az Univerzum is minden rezdülésével támogatja a folytatást."