A Sorsfonat folytatódik 2

Néha nagyon nehéz eldönteni, mit hogyan írjak le. Mert van maga a történés, vannak az érzelmek mögötte és ott van az is, hogy tudom, egy-egy szálnak mi lett a folytatása akár több év távlatából.

Ilyen az, amikor egy mondat egy levélből kiugrik és azt akarom mondani nektek: ide tegyetek egy piros felkiáltójelet a margóra, mert ez most ugyan csak egy a sok mocskolódó átkozódó fröcsögés közül, amit akkor kaptam de ez bizony pár év múlva önbeteljesítő jóslattá változik. Félelmetes, hogy bizonyos dolgok már évekkel korábban kicsíráznak és mire fává nő és rádől arra, aki megteremtette, már fogalma sincs arról, hogy ő volt az, aki az átkot kimondta a saját fejére.

Mindezek mellett döbbenetes olvasgatni az akkori naplóbejegyzéseimet. Mit gondoltam, hittem, reméltem, vártam, és mi is lett mindezekből. Nagyon sok álmom teljesült, amire akkoriban vágytam és rá kell csodálkozzak: sokszor mégsem elég mindez a boldogsághoz.

Tehát ennek a könyvnek a megírása sokkal többet jelent holmi krónikánál, hiszen a lelkem és a pokol bugyraiba is be kell mennem miatta. Ez fáj is és tisztít is. Örvénybe húz, majd az égig emel. Ülök a hullámvasúton, néha szédülök, máskor hangosan nevetek vagy elképedek és a színes mozaikok a történet mellett-mögött egy sokkal nagyobb szabású képet kezdenek kirajzolni.

Nagyon köszönöm Nektek lelkes Olvasók és Bíztatók, mert sokat ad ennek a könyvnek a megírása. Adok nektek valamit és közben olyan kincseket kapok a Mindenségtől, amiről soha nem mertem álmodni.

Köszönöm Nektek, hogy várjátok, köszönöm a Mindenségnek, hogy mindezt megélhettem és leírhatom.

CsE