Felkészülés az aranykori tudatosságra
Nyakig benne vagyunk az átalakulásban. Ha körülnézünk ezt
érzékelhetjük a politikai erővonalak változásában, a szűkebb környezetünkben
zajló folyamatokban, sőt jó esetben saját magunk mentalitásában is. Vannak,
akiket ez a változás félelemmel tölt el, vannak akiket izgalommal teli
várakozással. Több nagy spirituális tanító, filozófus és kutató hangoztatta a
múltban és a jelenben is, hogy az élet maga a változás. Ha megállna a változás,
a fejlődés, az maga lenne a halál. Igen ám, de a változások megélése szintén igen
változó lehet, attól függően, hogy milyen nézőpontból tekintünk rá. Csupán az
anyagi jólétet kergető, hitehagyott ember, aki egoista és materiális szemszögből
nézi a történetet, értetlenül, félelemmel eltelve áll a fejlemények láttán,
mert fenyegetve érzi magát és a látszólagos kényelmét. A különböző eltorzult és
megkövesedett hitrendszereket gondolkodás és éberség nélkül átvevő fanatikus
„hívők” sem értik, hogy miért történnek a Világban szörnyűségek. Pedig az
apokalipszis elkezdődött. A legbenső érzéseinket és jellemző mentalitásunkat
nem fedhetjük el holmi spirituális blablával, mert magasabb (holografikus)
szinten az energiák kisugárzása és kölcsönhatása határozza meg, hogy mi
történik velünk. Ez olyan, a Világot működtető rendező elv, amit nem lehet
manipulálni, becsapni, elterelni.
A bölcsebbek próbálnak az új világkorszak uralkodó
minőségeivel lépést tartani, ezért elköteleződtek a változtatás mellett. Ez a
változtatás nem a környezetünk, gyerekünk, párunk, szüleink, barátaink és
ismerőseink megváltoztatását jelenti, hanem egy belső alkímiai folyamatot.
Ehhez kapjuk a mindenségtől a segítségeket, a helyzeteket, amelyek megmutatják,
hogy mivel van dolgunk, megmutatják meddig jutottunk a feltétlen szeretet
eléréséhez vezető úton. Egy keleti történet szerint egy ember, akinek rosszra
fordult az élete, elment a bölcs remetéhez, mert segítségre vágyott.
Vége-hossza nem volt a panaszkodásának. Egyre mélyebben merült az önsajnálatba,
de a bölcs csak ilyeneket válaszolt neki: ez gyönyörű, ez fantasztikus, ez
nagyszerű.
Aki érti a lényegét a fenti történetnek, az tisztában van
azzal, hogy saját életünk történései gondolataink, döntéseink következményei,
bármennyire is azt a látszatot akarjuk kelteni, mintha a körülmények, vagy más
emberek áldozatai lennénk. A tanító helyzetek pedig a Mindenség (Isten),
fejlődésünket előmozdító történései. Az is igaz, hogy mások saját magukkal
kapcsolatos feladatait sokszor jobban látjuk, mint a sajátunkat, mert ahhoz nem
kell bátorság és erő.
Egy ilyen jellemző feladat saját határaink megismerése és
annak lényünk szeretetéből, valamint az élet tiszteletéből fakadó védelmezése.
A lebomló világkorszak tomboló élősködő mentalitása rendszeresen összekeveri a
jóindulatot, szeretetet és segítőkészséget a hülyeséggel, a gyengeséggel és a
baleksággal. A segítő, tanító életfeladatú emberek hatványozottan kaphatják a
nyakukba ezt a viselkedést, ha nem elég óvatosak, és nem hallgatnak időben a
megérzéseikre.
Azok, akik születésük óta megszokták, hogy a szüleik
mindent „alájuk toltak”, minden feladattól és kötelességtől megmentették őket,
vagy akik egyszerűen a könnyebbnek látszó élősködő mintát tanulták el a
médiából, a fogyasztói társadalom gyarmattartó vezetőitől, azok nem is értik,
miért omlik össze minden egy pillanat alatt az életükben. Miért nem tudják
egyszer csak a hazugságaikat, önbecsapásaikat tovább éltetni, miért fordulnak
el tőlük az emberek. Akiknek eddig az energiáit szívták (talán öntudatlanul),
egyszer csak lelépnek.
Erős tanító helyzet ez azoknak is, akik rendszeresen
hagyják magukat csőbe húzni, talán figyelmetlenségből, talán gyávaságból, talán
a szeretet félreértelmezéséből eredően. Ezek az emberi játszmák sokszor
ártalmatlannak látszó felajánlással kezdődnek, de nagy árat fizet valaki, ha
egy élősködőtől valamit elfogad, mert ő hideg fejjel köt üzletet és jól
alakítja a szerepét. Ezután már van hivatkozási alap a követelőzéshez, vagy a
lelki terrorhoz, esetleges bűntudatkeltéshez, ha a másik rájön a beetetésre és
ki akar szállni a játékból.
Ilyenkor kérdezi fel a sors, hogy mennyire fejlett az
emberismereted, mennyire tudod magad képviselni. esetleg mennyire függsz mások
ítélkezésétől. Mennyire szereted saját magadat akkor is, amikor valaki
bűntudatot próbál kelteni benned, vagy nem felelsz meg az aktuális társadalmi
elvárásoknak. Kiderül, hogy milyen magas a rezgésszinted, mennyire tudsz saját
középpontodban, nyugalomban maradni. Olyan „edzések” ezek az élethelyzetek,
melyek igazi beavatást adhatnak, függetlenül a hangzatos tanfolyami
végzettségektől, vagy pénzért vásárolt titulusoktól. Aki sikeresen megoldja ezt
a feladatot (mer önmaga lenni), az mindenképpen többként jön ki a játszmából,
telve önbizalommal, megőrizve magában azt az isteni életenergiát, amit saját
fejlődésének útjához kap, nem pedig az élhetetlen élősködők folyamatos
feltöltésére.
Atarvis
Nyakig ülünk…
Nyakig ülünk valamiben, ki a nehézségben, ki a
boldogságban. Ami közös mindenkinél, hogy változás van, ahogy körülnézek,
mindenhol ezt látom. Gyakorlatilag minden család, minden ember érintett
körülöttem.
Nemrég valaki megkérdezte tőlem, hogy szerintem az
Aranykor küszöbén vagyunk-e már. Szerintem nem. Már nem a küszöbén. Bár sok-sok
bajt, nehézséget és tragédiát láthatunk, de emellett van egy másik oldal is, amit nekem most
könnyű észrevennem, mert napi szinten élek benne. És ez a szépség, a jóság, a
kegyelem és a haladás. Amint az ember erre tud fókuszálni, a sötétség, halál és
tragédia máris a kontrasztot jelentik.
Nálunk véget ért a hét szűk esztendő. Váratlanul,
villámcsapásként érkezett és fordult a világunk ellenkező előjelűre.
Ezt persze nem adták ingyen, hiszen az elmúlt években keresztülmentünk
nagyon sok krízisen és megpróbáltatáson. Voltak vizsgák, amiken megbuktunk. De
utána talpra állva vártuk a következőt és elkötelezetten próbáltuk meg újra és
újra. Mert hittünk benne, hogy van értelme. Hittünk benne, hogy jobb jövőt
tudunk magunknak építeni. És tudtuk, hogy minden egyes alkalommal, amikor padlóra
kerülünk, fel kell állni.
Egy jó barátom mondta, amikor épp nagyon el voltam keseredve,
hogy már megint padlót fogtam: „igen, padló, de vedd észre, ez már egy
lépcsőfokkal feljebb van”.
És ezt nagyon fontos észrevenni. Nem ugyanott vagyunk,
sohasem!
Ami nálunk kulcsfontosságú volt, az az elköteleződés.
Letettük a voksunkat a változás mellett. Rájöttünk, hogy semmi más nem vihet
előre, semmi más nem teremtheti meg a boldogságot. Márpedig célunk az – neked
is, aki ezt olvasod -, hogy boldogok legyünk. Ez olyan hajtóerő, ami minden
emberbe bele van kódolva. Sokmillió (milliárd?) ember él belefásulva, mert nem
látja, nem hiszi, hogy másként élhet, mint ahogyan jelen pillanatban. Nekik még
nem elég rossz. Ők még nem döntötték el, hogy hajlandóak a változást
meglovagolni. Ők azok, akik meggyőződéssel vallják, hogy a hiba másokban van,
minden rosszról a társadalom, a kormány, a terroristák vagy az anyósuk tehet.
Így is lehet élni, ez az ő választásuk.
Változás volt, változás van és változás lesz. Ez nem
kérdés. A kérdés az, hogy ezt elfogadod és vele indulsz tovább, vagy hagyod,
hogy tehetetlenül dobáljon és a sziklákhoz csapkodjon?
Miért fáj annak, aki ellenáll? Mert fél. Mert akad. Mert
nem hisz abban, hogy őérte van.
Amint megtalálod önmagadban a kulcsot, átkattan egy
kapcsoló és elkezded másképp látni. Persze rossz, amikor elhagy a szeretőd vagy
kirúgnak a munkahelyedről. Viszont pont ezek azok a helyzetek, amik a
segítséget hozzák, amint meglátod a saját felelősségedet.
Ugyanis már érezted jó ideje, hogy nem az igazi a
kapcsolatod. Már megbámultál te is másokat, jó ideje nem is siettél annyira haza
a másikhoz. Utáltad a hétfő reggeleket, ki voltál égve eleged volt a
kollégákból. De nem léptél. Még vártál valami csodára, ami instant megoldás,
ami fájdalom és nehézség nélkül való.
A rossz hírem: nem megy fájdalom nélkül. Mert
kapaszkodunk valamibe, ami nem igazán jó és nem akarjuk elengedni, amíg nincs
itt a sokkal jobb. De a sokkal jobb nem jön, amíg a régit, a rosszat, a nem
téged szolgálót el nem engeded.
A jó hír ezzel szemben: amikor a Sors meglépi a fájdalmas
szakítást vagy kirúgást, akkor már túl vagyunk a nehezén. Megúsztuk, hogy mi
lépjünk. Innen már csak (?) el kell fogadni és meglátni a nyitott ajtót. Mert
abban a pillanatban amikor a másik becsukódott, kinyílt a következő. Egy új
periódus kezdete.
Állsz a küszöbön. Minden változik. Mit választasz? Ki a
„hibás”? Van egyáltalán hibás? Vagy ki a felelős? Ki a te sorsod kovácsa?
Nem kell előre tudnod minden lépést. Elég ha figyeled a
belső hangot és a következő lépést már ezzel a meggyőződéssel teszed: a
változás ÉRTEM van!
CsE
…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése