Az életünk napról napra gyorsan változott. Sikerült a kedvesemnek
albérletbe költözni, természetesen Gödöllőn, de a gyerekeit nem vihette
magával. Ez volt az első nagy pofon az élettől, amit kapott. Így aztán Zoltán a
gyerekekkel zsarolta a volt feleségét, hogy továbbra is az ő elképzelései
szerint alakuljon a válásuk. A legrosszabb formát választották, a közös
gyerekfelügyeletet: egy hét itt, egy hét ott.
Ezért annak ellenére hogy Edina elköltözött a férjétől,
folyamatos kapcsolatban maradtak, és a gyerekek ürügyén tulajdonképpen Zoltán
továbbra is napi szinten benne maradt Edina magánéletében.
Én ennek ellenére örültem, mert ez a különköltözés már
alapvetően más helyzetet teremtett, volt egy teljesen saját bejáratú hely
Edina környezetében, ahová mehettem, ha vele akartam lenni.
Megismertem a gyerekeit is. Én már előzőleg is szokva voltam
az ilyen helyzetekhez, régebben több elvált, gyerekes anyukával is voltam együtt,
akár egy-két évig is. A gyerekek viszont nem voltak hozzászokva ehhez az új
állapothoz, őket úgy érte a váltás, mint derült égből a villámcsapás.
Ehhez képest nagyon jól vették az akadályt, még Dani is, aki
hiperaktív volt. Természetesnek tartottam, hogy egy gyerek mindkét szülőjét
szereti, soha nem is próbáltam az apjuk és közéjük állni, alapvetően Edina
döntött a gyerekekkel kapcsolatban.
Azért volt egy-két érdekesség, ami ebből a helyzetből
adódott, de ismerve a gyerekek viselkedésének a hátterét azt hiszem elég jól
sikerült kialakítani a viszonyomat velük.
Érdekes eset volt például, amikor Dani – aki akkor nyolc éves
volt – néha „elfelejtett”
köszönni, ha találkoztunk, vagy amikor az újhagyma-evésben támadt hirtelen konkurencián
megsértődött. Próbálta az irányító férfi szerepet átvenni az anyjánál, vagy a
közös játékok során nálam a határokat feszegetni.
…
Az életünk ebben az időszakban úgy zajlott,
hogy két-három naponta találkoztunk, hol Edina jött Csepelre hozzám, hol én
mentem Gödöllőre őhozzá.
Ahogy telt múlt az idő, azokban a hetekben, amikor a gyerekek
az apjukkal voltak, Edina egyre rendszeresebben nálam lakott. A testi-lelki
kapcsolatunk pedig kerekebb lett, és a gyerekek is megfordultak néha nálam.
Ahhoz, hogy a kedvesem Csepelről időben tudjon dolgozni menni
Gödöllőre, ötkor kellett felkelnie, de vállalta a kényelmetlenséget. Sokat
sétáltunk Csepelen is, Gödöllőn is akkoriban.
…
Több teljesítménytúrára is elmentem Edinával, a több mint
húsz éves tájfutó múltammal ez nem jelentett nagy fizikai kihívást. Kettesben
is mentünk a természetbe.
Egy ilyen alkalommal a budai hegyekben egy sétautaktól távol
fekvő kis tisztáson töltöttünk pár romantikus órát, beszélgetéssel,
szeretkezéssel. Amikor Edina a kedvenc könyvéből, az Illúziókból olvasott nekem
többek között a materializálásról, a vízen járásról és a felhőpárologtatásról – amely utolsót ki is
próbáltuk – azt vettem
észre, hogy az időtlenségbe kerültünk.
A kis ház is szépen pofásodott, úgy gondoltam, hogy amíg nem
sikerül újra elhelyezkednem alkalmazottként, addig az én munkám a házépítés.
Meg is csináltam a hőszigetelt aljzattól, a mindenestől új fürdő-szobán, a
víz- és fűtésrendszeren keresztül a tetőig mindent.
Közben falakat raktam át, a lecserélt ajtók és ablakok helyére
újak kerültek, lassan kialakult a szemem előtt az anyagból is az a kép, amit
az elején megálmodtam. A felújított ház már csak kívülről hasonlított az
eredetire, belül egy légtér lett minden a fürdőszobán és WC-n kívül, boltívvel,
kő-burkolattal, új színekkel.
Mindig szerettem az alkotó munkát, így egyre nagyobb örömöt és
sikerélményt adott nekem a ház, minél inkább közeledett a kész állapotához. Ez
az érzés, és a boldog párkapcsolatom Edinával segített túljutnom életem egyik
legnehezebb szakaszán, miután megéltem másik oldalról a fölöslegessé válást,
az anyagi beszűkülést, és borzasztó, embert próbáló lelki támadásokat kellett
elviselnem egy nőtől, akivel akkor már fél éves volt a közös gyermekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése