Egyszerűen minden tökéletes volt
kettőnk között. Folyamatosan olvastunk egymás gondolatában. Akkor hívott
telefonon, amikor azt épp kézbe vettem, a kapun kilépve arra indult, amerre
sétálni akartam, és nem kellett egy szót sem szólnom.
Mindketten éreztük, hogy ez
valami nagyon különleges kapcsolat, nem minden ember kapja meg ezt a szerelmet.
...
A köztünk lévő határok elmosódtak, és olyan
érzésem volt, hogy a gondolatommal nem csak a saját kezemet mozdíthatom meg,
hanem az övét is. És ez nem csak az extázis idejére korlátozódott, hanem
hosszan kiterjedt az időben. Egy csodálatos buborékban éltünk, a külvilág kellemetlenségei
eltörpültek, amikor együtt voltunk. Nem volt te és én, MI voltunk.
Sokszor eszembe jutott, hogy bármeddig
is tart ez a kapcsolat, mindenképpen gazdagabb lett vele az életem, akkor is,
ha Atilla csak azért jött az életembe, hogy továbblépjek a nem működő házasságomból.
Esténként a zegzugos csepeli
utcákon vagy Gödöllőn bolyongtunk. Témánk akadt bőven, hisz mindkettőnk élete
fenekestül felfordult. Hol a férjemet elemeztük, mit miért tesz, és hogyan kéne
reagálnom bizonyos dolgokra, hol pedig a kislánya anyukájának a viselt dolgait
veséztük ki. Máskor meg csak játszottunk: sakk, kártya, scrabble… Végre nem
csak a napi rutin, rohangálás a gyerekekkel, főzés-mosás-takarítás volt az osztályrészem.
…
Atilla pere májusban volt,
onnantól kéthetente ment a kislányához. Ez nem volt túl egyszerű, mert az
anyuka miatt mindig készülnie kellett lélekben a találkozásra, de boldog volt,
hogy ha nem is sokat, mégis együtt lehet a gyerekkel.
Nyár közepén munkát is kapott épp
Fehérváron, ott, ahol a kislánya élt. Amikor megismerkedtünk, nyolc hónapja
munkanélküli volt, és azóta újra nyolc hónap telt el. De végre sikerült:
megvolt az új állás! Ezt egy kertipartival ünnepeltük meg. Marharagu rotyogott
a bográcsban, ott voltak a jó barátok és boldogok voltunk, hogy vége a nehéz
időknek. Élveztük a barátok társaságát és azt, hogy együtt vagyunk.
Eleinte bugyival és fogkefével
érkeztem Atillához, de egyszer azzal fogadott, hogy kiürített nekem egy polcot
a szekrényében, hozzak el ruhákat, hogy kényelmesebben tudjak jönni-menni.
Kulcsot is adott, bár ezt ritkán kellett használnom, mert szinte mindig kijött
elém a Lágymányosi hídig. Egyszerűen minden tökéletes volt. Szerettem és
szeretve voltam. Egy este az ágyon hevertünk, és az állólámpa fényénél
beszélgettünk, amikor elmesélte, hogy annak idején írt egy levelet a
Jóistennek, amiben felsorolta, milyen nőt akar. A levél végére egy kérdést írt:
Hol van Ő? „És most itt van az a nő, itt fekszik mellettem.” Azt hiszem nem
volt nálam boldogabb asszony sehol a Föld nevű bolygón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése